Anenym

A csókod elvesztettem,
A tegnap sincs meg már.
Az érintésed megkövül,
Az emlék most is fáj.
Az estét oly rossz várni,
A magány túl nehéz.
A vágy úgy ég még bennem, 
Úgy sír bennem, hogy hozzám érj.

Már elmúlt régen, de még most is fáj,
Mert fel kellett ébrednem, hogy mégis elhagytál.

Én még ma sem értem,
Mért volt ó, ez így?
Kinek jó a rossz, a szenvedés?
Kinek jó a gyötrő kín?
Talán volt sok-sok hibám,
Most sírok az álmokért,
Hisz elhagyott az Istenem, ő sincs már velem,
Másra vár.

Már elmúlt régen, de még most is fáj,
Mert fel kellett ébrednem, hogy mégis elhagytál.

Megérint egy emlék, újra lelkemhez ér,
Hol a fájdalmam hagytam,
Most is ott ég benn a láng,
Rám a szívem vigyáz.

Ha majd egyszer te is érzed,
Kell a vágy, a szerelem,
Akkor ne mondd azt, hogy nem volt sehol,
Hisz te hozzám tartozol!

Már elmúlt régen, de még most is fáj,
Mert fel kellett ébrednem, mégis elhagytál.

Megérint egy emlék, újra lelkemhez ér,
Hol a fájdalmam hagytam,
Most is ott ég benn a láng,
Rám a szívem vigyáz!

A szívem vigyáz,
A szívem vigyáz,

Hol a fájdalmam hagytam, most is ott ég benn a láng.

Rám a szívem vigyáz.

Rám a szívem vigyáz.

Rám a szívem vigyáz.